A Spirit Walkers paranorális nyomozói az észak-walesi régióban szálltak ki egy helyszínre, ahol korábban többen furcsa dolgokat tapasztaltak.

A Spirit Walkers csoport hat szellemvadásza augusztus 10-én ment be a 200 éves Pool Parc kastélyba, amelyet sokáig elmegyógyintézetként használtak Ruthinban. A kutatók speciális felszereléssel fegyverkeztek fel, ideértve az éjjellátó kamerákat és az EVP (elektronikus hangjelenségeket) rögíztő eszközöket is.

A Pool Parc története a 16. században nyúlik vissza, amikor a Salesbury család otthona volt, majd a kúriát az 1820-as években újjáépítette William Bagot. A család azonban egy fogadáson elvesztette, később eladták a kerületi egészségügyi hatóságnak. Ők elmegyógyintézetként használták, majd a háború alatt rövid ideig hadifogolytáborként funkcionált. Végül 1989-ben zárták be, azóta üresen áll és lassan rohad az egész. Ehhez képeset meglepően jó állapotban van még manapság is.



A nyomozók alaposan körbefilmeztek mindent, és folyamatosan rögzítették a hangokat is, hogy később elemezhessék őket. A hasonló paranormális jelenségeket produkáló helyszíneken általában sosem érzékelnek semmi kézzelfogható dolgot a vizsgálat alatt, vagy csak nagyon ritkán. A felvett anyagok elemzése azonban legtöbbször bizonyítja, hogy mégis történt valami ottjártukkor.

Ezt olvastad már?  Kísértetvadászok lencsevégre kapták a hírhedt Fekete szerzetes szellemét



Ezúttal is így volt. Bár a hely elképesztően nyomasztó volt a maga elhagyatottságával és a mindenhol érezhető enyészettel, nem repkedtek sikongatva szellemek mindenfelé. A  hajmeresztőbb felfedezéseket csak akkor tették, amikor a fotókat, a videó-, és hanganyagot átnézték. Az egyik fotón például egy áttetsző alak lebegett egy nyitott ablaknál. De a hangfelvételek elemzésével is döbbenetes eredményre jutottak.

Morgó hangok és túlvilági sikolyok is felhangzottak

“Körülbelül egy perc és öt másodperc van a felvételben, amiről azt gondoltam: ” Mi a fene ez? ” – mondta az egyik paranormális nyomozó. A korábbi tanúk beszámolói szerint olyasmit is halottak, mintha kínoznának valakit.

“Többször is voltam ott, hallottam hangokat és láttam furcsa nyomokat. Egy lány azt mondta, hogy érezte, hogy egy nővér áll előtte sötétben.”

“Azt is hallottuk, hogy volt ott egy beteg, aki azt gondolta, hogy római katona, és kövekkel dobálja az embereket. Ő többször is felbukkant a beszámolók szerint az egyik lépcsősor tetején…”

“Örültem, hogy végül kiszabadultam! De megláttuk hogy az egyik ablakban lógott egy hurok, ami érkezésünkkor még nem volt ott. Elég hátborzongató volt.”

Ezt olvastad már?  Meg ne fordulj! Szeánszozó szellemvadászok mögött jelent meg a kísértet!

“A szellemek sokféle módon próbálják meg jelezni a fájdalmat, amelyen keresztülmentek.”

A Spirit Walkers tagjai úgy vélik, hogy a Pool Parc elmegyógyintézet látogatása után számukra bebizonyosodott, hogy a túlvilág valóban létezik.

“Nem akarjuk becsapni az embereket, de sok olyan dolog van, amelyeket már megtapasztalhattunk. Mindig azt mondom az embereknek, hogy ha nem jönnek velünk és nem tapasztalják meg maguk is, akkor nem mondhat, hogy ez csak átverés. Ez át kell élni, át kell érezni, látni, hallani kell, hogy az ember tényleg elhiggye… De senki ne alkosson véleményt erről, ha meg sem próbált személyesen utána járni! Mi megtettük!”