Csak egy jó napot akart magának a 45 éves nő, amikor ellátogatott a közlekedési múzeumba. Akkor még ő sem tudta, hogy kísértetek figyelik minden lépését. Erre csak otthon döbbent rá, amikor visszanézte a múzeumban készült fotóit!

Jonathan Hanna Halloween napján éppen a belfasti Ulster Közlekedési Múzeumban nézelődött. Egy régimódi vasúti kocsi igencsak megtetszett neki, és mivel éppen senki sem volt benne, bemászott, hogy lőjön egy képet a csodás faborítású kocsibelsőről. Csak otthon, amikor megnézegette az aznap készült képeket, döbbent rá, hogy nem volt egyedül a felvétel készítésekor…

“Teljesen megrémített, nem tudtam elhinni, hogy ott ült előttem egy szellem a kocsi egyik padján, pont rám nézett, és még csak nem is láttam…”





Közösségi oldalán is megosztotta a döbbenetes felvételt, de az ismerőse egyre csak azt kérdezgették, hogy milyen trükkel készült az ál-kísértet fotó. Az okkult dolgokkal foglalkozók szerint alighanem egy egykori utas szelleme ragadhatott a kocsiban, aki azon a helyen halt meg. Azóta is ott ücsörög, várva, hogy megérkezzen ismeretlen céljához. Ráadásul ismerősei hívták fel a nő figyelmét arra is, hogy a szellem nem volt egyedül, ugyanis a vele szemben lévő ülésen is volt valaki, akinek csak a cipője és a térde lóg be a képbe…

Sok olyan kísértetfotó jön létre úgy, hogy a kép készítője az adott időben senkit nem látott, csak később vette észre, hogy valami érdekes került a képre. Szakértők szerint a szellemvilág frekvenciáját az emberi szem ritkán érzékeli, de a gépek, kamerák, fényképezőgépek minden gond nélkül rögzítik. Ennek ellenére sokan hiszik, hogy ez és az ehhez hasonló fotók csakis manipuláció által jöhetnek létre.