2017. október végén egy elképesztő esetről számoltak be a Dél-afrikai lapok. Az egyik helyi kórházból eltűnt egy frissen műtött beteg. A holttestét végül két hét múltán találták meg a kórházi szoba álmennyezetben a felújítását végző munkások… Voodoo-ról, és spontán teleportációról pusmognak a kórház folyosóin…

A 61 éves Teteteke Gqotsi gyomorműtétre feküdt be a fokvárosi Stellenbosch kórházba. A beavatkozás rendben meg is történt, és a paciens a betegsztobába került. Eltűnése előtt, október 5-én délután az egyik nővér járt nála, hogy megnézze hogy van. Akkor még az ágyában szundikált. A nővér elment a raktárba, hogy tiszta ágyneműt hozzon neki, de mire visszatért a szobába, az ágyat már üresen találta. Rögtön keresni kezdték a férfit, de sehol sem találálták. Bár a műtét utáni állapota lehetelenné tette, hogy önerőből elhagyja a kórházat, vagy akár az ágyát, de a családját is felhívták, hogy nem ment-e haza.




Két hétig semmit sem tudtak a férfiről. Ekkor viszont a kórházban megkezdődtek a felújítási munkálatok, és elkezdték bontani a szobák álmennyezetét. A munkások szinte sokkot kaptak, amikor az álmennyezetben egy holttestet találtak. Hamar kiderült, hogy az a szoba volt az, amelyikből eltűnt a frissen műtött beteg. A hulla pedig az ővé volt.

Ezt olvastad már?  Dühös szellem garázdálkodott a patológia folyosóján - az éjjeliőrök felvették

A kórházi és a rendőrségi vizsgálat nem tudta kideríteni, hogy a férfi mi módon juthatott az álmennyezet alá. Az eset ráadásul azért is különös, mert friss hasi műtét után senki sem képes ilyen akrobatikus mutatványra, pláne úgy, hogy nyoma se maradjon. A szakértők szerint még egy egészséges embernek sem igazán sikerült volna, mert igen nehezen megközelíthető helyen volt a halott… Az is kérdéses, hogy élt-e még a férfi, miután a plafonba került. A feltevések szerint már nem, mert akkor könnyedén hívhatott volna segítséget…

A kórházban különös folyosói pletykák kezdetek terjedni. Egyesek szerint csakis fekete mágia állhat a háttérben. A férfit alighanem megátkozták, ezért kellett ilyen szörnyű halált halnia… Mások inkább spontán teleportálásra gyanakodnak. Bár erre még a paranormális “történelemkönyvekben” is elég kevés példa van…