Egy brit nő azt állítja, hogy miután meglátogatta a halálos ágyán fekvő édesapját egy doncaster-i kórházban, a folyosón egy hollót fotózott. Egy másik képen pedig magát a Kaszást is megörökítette. Pár órával később az apja elhunyt.

A hollók sok nép körében baljós jelnek számítottak. Sokszor az ördöggel és a szerencsétlenségekkel társították őket. Egyes hiedelmek szerint a holló a túlvilág hírnökeke is, illetve ő viszi át a holtak lelkeit a túlvilágra. (Aki látta a Holló címú filmet, tudja miről van szó.) A szóbeszéd szerint, ha megjelenik, valaki el fog távozni az élők sorából. Ezért is döbbent meg a brit Sharron Coll, amikor a kórház folyosóján készített képén egy kerekesszék fogantyúján ücsörgő hollószerű árnyalakot vett észere. 67 éves édesapja a kórház egyik kórtermében haldoklott vastagbél rákkal, ami néhány órával később le is gyűrte.

Sharron Coll édesapjánál a kórházban




Egy másik fotón pedig úgy tűnik, mintha egy csuhás alak egy könyv fölé hajolva csoszogna a folyosón. Mintha egyenesen maga a kaszás sétálgatott volna, várva az időre, amikor el kell vinnie egy lelket. A nő sokáig megtartotta magának a képeket, amelyeket még 2013-ban készített. De az eltelt évek alatt feldolgozta édesapja elvesztését, és úgy érezte meg kell osztania másokkal is felfedezését. Meg van győződve róla, hogy a holló és a kaszás mítosza nem csak mese.

Ezt olvastad már?  Megjelent a rettegett Bagolyember egy angliai temetőben

“Már több éve, hogy láttam ezeket a hátborzongató jeleket, de még mindíg megijesztenek. Azóta is összerezzenek, ha egy varjat, vagy hollót látok és eszembe jut, hogy a túlvilág nagyon is valós dolog… Ugyanakkor egy biztonságérzet is van bennem, mert tudom az elveszített szeretteink tényleg várnak ránk odaát…”

Forrás: www.mirror.co.uk