Nem hitt a szemének az a kanadai nő, aki a bejárati ajtaját figyelő kamerán nézte vissza ki szórakozott pár perccel korábban a csengőjével. Nem kellett volna…
Meni Pitoscia, 46 éves, és kanadai Ontarióban él lányával. Mindig is szem előtt tartotta a családja biztonságát, így felszereltetett egy mozgásérzékelős kamerát a bejárati ajtóhoz, hogy meg tudja nézni ki csenget be. A kanadai anyuka éppen egy csomagot várt, amikor a kutya felugrott és az ajtóhoz rohant, azt hitte, hogy megérkezett a futár. Elővigyázatosságból azért kinézett az ablakon, hogy ki áll az ajtó előtt. Senkit sem látott. Ezt furcsállotta, hiszen a kutyájuk nem szokott tévedni. Mindig odarohan az ajtóhoz, ha megérzi, hogy valaki érkezik.
Kicsit morgolódva ugyan, de visszaindult a konyhába, hogy folytassa a főzést, amikor értesítés érkezett a mobiljára. Egy applikáció jelezte, hogy valaki aktiválta a bejárati ajtó csengőjét, magyarul becsengetett pár másodperce. Ez kissé beglepő volt, de a kutya viselkedésével együtt már elég volt ahhoz, hogy megnézze mit is rögzített a bejárati ajtó kamerája.
Miután megnézte az egy perce készült felvételt, a hideg kezdett futkosni a hátán a rémülettől. A videón tisztán látszott, hogy egy áttetsző alak állt az ajtó előtt, megnyomta a csengőt, majd leült a verandán lévő padra. Amikor Pitoscia korábban kinézett az ablakon, pont látnia kellett volna a “vendéget”.
A szellemszerű jelenés látogatása azért is döbbentette meg annyira, mert éppen arra a padra ült, amelyet az egyik kedves szomszádjától, Mario-tól kapott, akivel röviddel a halála előtt éppen ezen a padon ülve beszélgetett utoljára. A kedves ismerős halálának évfordulója éppen a napokra esett. Aligha lehetett véletlen egybeesés…
Bár sok ismerőse tanácsolta a nőnek, hogy hívjon szelleműzőket, vagy legalább zsályával mossa le a házat, hogy távol tartsa az ártó szellemeket, csakhogy Pitoscia szerint Mario, az egykori kedves szomszéd és jóbarát még a túlvilágon sem lehet rosszindulatú. Amíg élt, nagyon jó kapcsolatban voltak, szinte gyerekkora óta ismerte az öreget. Talán csak el akart köszönni, mielőtt végleg átlép a szellemvilágba a lelke…
Ha van egy hasonló túlvilággal kapcsolatos történeted, oszd meg velünk, másokat is érdekelhet!
Vélemény, hozzászólás?