Megállt az ütő a brit tinédzserben, amikor a barátai felhívták a figyelmét arra, hogy a legfrissebb szelfijén nincs egyedül. Azonnal megnézte a fotót, és döbbenten látta, hogy valóban volt valaki a háta mögött, méghozzá a saját ágyában…
A Prestonban élő Niall Day szülei azt állítják, hogy házuk már évek óta kísértetjárta hely. Amikor beköltöztek, gyakran észleltek fura dolgokat. A tárgyak elmozdultak a helyéről, éjszakánkjént csoszogást, és nyöszörgést hallottak, és néha fura árnyalakok is feltűntek. Azonban a rémisztő dolgok pár éve abbamaradtak. Nem is beszéltek a szülők a dologról, nehogy halálra rémítsék a fiukat.
Csakhogy, mint kiderült az egész szellemjárás a srác szobájából eredt. Pár hónapja Naill készített magáról néhány fotót, hogy frissítse a Facebook profilját. Az egyik képet fel is töltötte… pár perc múltán az egyik ismerőse ráírt, hogy szerinte szellem van a képen. A fiú meg is nézte azonnal a fotót, és megdöbbenve látta, hogy valóban van valami a képen a háta mögött, ami leginkább egy kopasz, kövér öregemberre hasonlít, amint az ágya szélén könyököl, és őt figyeli.
A szülők szerint ez ugyanaz a szellem lehet, amelyet beköltözésükkör észleltek. Talán a ház egyik korábbi lakója lehet, aki pont abban a szobában halt meg, amelyikben most a fiú lakik.
“Kis koromban egyszer felébredtem az éjszaka folyamán, és a szobám sarkában egy árnyalakot láttam ülni.” – mesélte Niall, aki a korábbi szellemjárásól csak ennyire emlékszik. A szülők, amikor meglátták a fotót, szinte sokkot kaptak a rémülettől. “Ez volt az első alkalom, hogy láttam azt a valamit, ami a házunkban motoszkált éjszakánként…”
Vélemény, hozzászólás?