Szeged szívében, a Tisza partján megbújik egy hely, amelyet már pusztán a neve is baljós misztikummal ruház fel: Boszorkánysziget. Első pillantásra csupán egy csendes, elhagyatott földsáv, azonban a történelem legsötétebb árnyai vetülnek rá, kísértve mindazokat, akik túl közel merészkednek. Szinte tapintható a levegőben az a nyugtalanító érzés, amitől borzongás fut végig az ember gerincén. De mi rejlik a Boszorkánysziget legendája mögött? Miért tartják ezt a helyet elátkozottnak?
A szegedi nagy boszorkányper árnya
1728 július 23-án egy vérfagyasztó esemény söpört végig Szegeden: a nagy boszorkányper. Európában ekkorra már csillapodott a boszorkányüldözés őrülete, de a Tisza partján mintha megállt volna az idő. Hat férfit és hat nőt máglyára küldtek boszorkányság vádjával – mindegyikük a tűz martaléka lett ezen az elátkozott helyen. A kivégzéseket egy hosszú, sűrű erdősávban hajtották végre, amely akkoriban a városon kívül esett. Azóta ez a terület örökösen magán viseli a véráldozat szörnyű emlékét, és a neve örökre összefonódott a boszorkányság sötét misztériumával: Boszorkánysziget.
Az 1720-as évek Szeged számára rendkívül nehéz időszak volt. Szárazság sújtotta a vidéket, ami komoly éhínséghez vezetett, és a szegedi lakosok szinte tehetetlenül nézték a termés pusztulását. Mintha ez nem lett volna elég, járványok is megtizedelték a lakosságot. A nehézségekre keresett okokat a közvélemény, és a kétségbeesett emberek természetfeletti magyarázatokhoz fordultak. Az akkori világképben a természeti csapások és az emberi szenvedés gyakran valamiféle átokra vagy boszorkányok tevékenységére volt visszavezethető.
A városi hatóságoknak cselekedniük kellett. A város lakói követelni kezdték, hogy megtalálják és megbüntessék a feltételezett felelősöket. Az emberek boszorkányokat hibáztattak a bajokért, és a városi vezetők a társadalmi nyomás hatására reagálva boszorkányper indítását kezdeményezték. A vádak egyszerű emberekre irányultak, akik valamilyen oknál fogva gyanúba keveredtek – például mert különcök voltak, vagy egyszerűen a közösség valamiért nem kedvelte őket. Összesen 18 embert ítéltek el. A vádlottak között volt a város egykori főbírája és leggazdagabb embere, a 82 éves Rózsa Dániel, kinek számos irigye akadt.
Az idős Rózsa a kínzókamrába kerülve megtört, és a jegyzőkönyvbe már azt mondta, amit hallani akartak tőle. Azt mondta, hogy ő a Boszorkányok vezetője és társaival együtt egy akó pénzért hét esztendőre adták el a csapadékot a töröknek. A vád szerint az esőt egy zacskóba kötötte el, amit hordói alá rejtett.
A kínzások és vallomások kicsikarása
A szegedi boszorkányperek egyik legsötétebb fejezete a vádlottak kegyetlen kínzása volt. A vallomásokat nem önszántukból, hanem brutális módszerekkel csikarták ki. Az akkori inkvizíciós gyakorlatoknak megfelelően a vádlottakat olyan testi kínzásoknak vetették alá, amelyek kibírhatatlan fájdalmat okoztak.
A „székenyő” (más néven kínzószék) volt az egyik leggyakoribb eszköz, ahol a vádlottakat végtagjaik kificamításával, szoros kötéllel, tűzön sütéssel, és nyújtással gyötörték. Néhányuk kezét és lábát összekötözték, majd addig húzták, amíg az ízületeik szét nem szakadtak. A testi kínzásokat fokozta a lelki terror is – napokon át éheztették és szomjaztatták a vádlottakat, akik végül nem bírták tovább a gyötrelmeket, és beismerték az ellenük felhozott vádakat.
Halálos áldozatok a kínzókamrában
A per során nem minden vádlott érte meg a kivégzést. A források szerint több nő és férfi is életét vesztette a kínvallatások közben, mikor testük egyszerűen feladta a küzdelmet a brutális kínzások miatt. Másokat olyan lelki gyötrelem ért, hogy a halált választották: öngyilkosságot követtek el a tömlöcben, hogy megszabaduljanak a kínzásoktól és a rájuk váró borzalmas kivégzéstől.
A gyanúsítottakat vízpróbának és mérlegpróbának is alá vetették, aki „könnyűnek találtatott”, azt elítélték. Hosszú tűkkel szurkálták őket, hogy az ördög testi bélyegét megtapasztalhassák rajtuk. Testük ezeken a pontokon érzéketlen volt, nem vérzett. Egy-egy szőrtelen hónalj vagy gyanús anyajegy ugyancsak a nem emberi természet bélyegét mutatta.
A vízpróba: halálos teszt
Az egyik legfélelmetesebb eljárás, amelyet a vádlottakon alkalmaztak, a híres-hírhedt vízpróba volt. Ennek során a vádlottakat a Tiszába vetették, összekötözött kezekkel és lábakkal. Ha elsüllyedtek, ártatlannak minősültek – ám ha a víz felszínén maradtak, az a bűnösségük jele volt, mivel úgy vélték, a tiszta víz elutasítja a boszorkányt. Két idősebb nő azonnal megfulladt ebben a próbában, így őket végül felmentették a vádak alól, mivel ártatlannak bizonyultak.
A végső ítéletet 1728. július 21-én hozták meg, majd két napra rá, július 23-án hajtották végre, 12 embert kötöztek ki a Boszorkányszigeten leszúrt négy karóhoz, és elevenen égették el őket. Két személy enyhébb büntetést kapott, őket lefejezték. A tömlöcben elhunytakat már korábban elégették.
Az bécsi udvar az ügy iratait száz évre titkosította. A város olyannyira szégyellte tettét, hogy még egy évszázad múltán, 1830-ban is megtagadta az akták kiadását arra való hivatkozással, hogy ezzel Szeged hírnevét ne rontsák.
Bár a mágia és a varázslat a múlt ködébe vész, a helyszínen azóta is furcsa, paranormális jelenségekről számolnak be a bátor vagy talán túl vakmerő látogatók. De vajon valóban átok ül ezen a helyen, vagy csak a történelem súlyos titkai zúgnak fel a szélben?
Különös események a szigeten
Sokan mesélik, hogy naplemente után a Boszorkánysziget különös életre kel. A fák suttogása furcsán érthető szavakká alakul, mintha a kivégzettek lelkei próbálnának üzenni a világnak. Gyakran látni a ködben mozgó alakokat, melyek egy szempillantás alatt tűnnek el, miközben hűvös fuvallat szalad végig a fák között. Azok, akik elég merészek, hogy éjszaka a szigetre merészkedjenek, arról számolnak be, hogy mintha valaki vagy valami figyelné őket – egy megmagyarázhatatlan jelenlét, amely nyomasztó közelséggel követi minden lépésüket.
Néha furcsa, erőtlen sikolyokat hallanak, melyek a szél zúgásával keverednek, mintha a múltból szűrődnének át a szerencsétlen áldozatok utolsó kiáltásai. Egy helyi legenda szerint, ha valaki egy bizonyos fánál háromszor elmondja a kivégzettek neveit, akkor egy árny jelenik meg előtte, és titkos jóslatokat suttog a jövőjéről. De ezek a jóslatok sosem hoznak jót…
Az átok, amely sosem múlik el
A Boszorkányszigeten történt könyörtelen kivégzések után úgy tartják, hogy a területre átok szállt. Az itt végzett boszorkányok utolsó leheletével életre keltették azokat az erőket, amelyeket évszázadok óta próbáltak elrejteni. A helyi lakók ma is azt hiszik, hogy ez az átok nem enyészik el. Azok, akik gúnyt űznek belőle vagy nem tisztelik a sziget történelmét, balszerencsével és rémálmokkal sújtva hagyják el a területet.
Sokan állítják, hogy a környéken lakók között máig fel-felbukkannak furcsa betegségek, amelyekre nincs magyarázat. Valaki mindig eltűnik vagy valami megmagyarázhatatlanul elromlik. Éjszaka a szomszédos utcákban a kutyák hosszan vonyítanak, mintha érzékelnének valamit, amit az emberi szem nem láthat. Mindez csak egy régi babona? Vagy valóban valami sötét erő munkálkodik itt, amit a boszorkányok utolsó átka szabadított el?
Merész vagy, hogy megtudd az igazságot?
A Boszorkánysziget története nem csak egy régi legenda; egy olyan helyről van szó, ahol a múlt sötét energiái még ma is hatnak. Ha elég bátor vagy, és nem félsz a kísértetektől, talán megérzed a múlt leheletét, amely még mindig ott lappang a levegőben. De vigyázz, mert a sziget nem kegyelmez azoknak, akik nem tisztelik a halottakat. Az átok itt nem múlt el, és talán te is a következő áldozata lehetsz.
Hallod? Valaki suttog a fák között…
Ha bővebben érdekel a téma, itt találod a korabeli boszorkányper eredeti vallomásait és egyéb érdekességeket: https://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/11872/1/Brandl_TDI_2023.pdf
Vélemény, hozzászólás?