Soha nem gondoltam volna, hogy a karácsony estét valaha is félelemmel telve élem meg. Azt mondják, az ünnepek a béke és boldogság ideje, de a tavalyi karácsony egészen más volt.
December 24-én késő este értem haza egy hosszú munkanap után. A város zaja lassan elcsendesedett, és csak a hó tompa ropogása hallatszott a cipőm alatt. A lakásom egy régi társasházban van a belváros szélén. Mindig szerettem ezt a helyet, a nyikorgó padlót és a magas mennyezetet, de aznap este valami furcsa volt.
Amikor beléptem, minden a szokásos rendben volt: a feldíszített karácsonyfa a sarokban állt, a fények halkan pislogtak. A fűtés halk zúgása betöltötte a szobát, és még a szomszédok neszeit is hallottam. Mégis, éreztem valamit – egy nyomást, ami szinte körülölelt, mintha valaki figyelne.
Kibújtam a kabátomból, és épp a konyhába mentem, hogy forralt bort készítsek, amikor megcsörrent a telefonom. Egy szám nélküli üzenet jelent meg:
“Hazaértél?”
Nevettem magamban. Valaki viccel. Biztos egy barátom unatkozik. Válaszoltam:
“Persze. Te ki vagy?”
Nem érkezett válasz.
Fél óra múlva, amikor a nappaliban ültem, és a karácsonyi fényeket néztem, hirtelen megmozdult a fa egyik ága. Csak egy pillanatra, de határozottan megmozdult. Úgy hittem, talán a huzat miatt, de minden ablak zárva volt.
Ekkor újabb üzenet érkezett:
“Nagyon szép a fád. Kár, hogy nem vagy egyedül.”
A szívem hevesen vert, és végignéztem a szobán. Semmi nem mozdult. Csak a gyertyák halvány fénye táncolt a falakon. Felkaptam a telefonomat, és elkezdtem körbefotózni a helyiséget, mintha a kamera megmutathatna valamit, amit szabad szemmel nem látok. De semmi.
Egy óra múlva újra csönd lett. Már-már azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem, amikor hirtelen egy ajtócsapódás hallatszott a hálószoba felől. Olyan erős hang volt, hogy majdnem kiugrottam a bőrömből. Kétségbeesve rohantam oda, de az ajtó zárva volt. Egy idegen érzés kerített hatalmába, mintha valami vagy valaki lenne a másik oldalon. A kezemet az ajtókilincsre tettem, de nem volt bátorságom lenyomni.
Aznap este nem mertem lefeküdni. Az üzenetek nem érkeztek többé, de a félelem ott maradt. Nem tudtam, hogy ki vagy mi volt az, és miért engem választott. Karácsony napján elutaztam a szüleimhez, és azóta sem tértem vissza a lakásba.
Néha azon tűnődöm, vajon ki vagy mi figyelt azon az éjszakán. Az egyetlen, amit biztosan tudok, hogy a csendes éj néha a legsötétebb titkokat rejti…
Beküldő: JK
Vélemény, hozzászólás?