Minnesota, Shakopee városában Joey és Amy Radke életébe egy nyugtalanító fordulatot hozott otthonuk biztonsági kamerája, amely talán egy halott bérlő visszajáró szellemét kapta lencsevégre. A pár szerint a korábbi lakó, aki az ingatlanban hunyt el, nem talál nyugalmat, és most az ő otthonukban kísért.

A történet úgy kezdődött, hogy a Radke házaspár három évvel ezelőtt költözött be ebbe a házba, és már az első pillanattól kezdve furcsa megérzések kerítették őket hatalmukba. A mindennapjaikat hamarosan nyugtalanító események zavarták meg, amelyek egyre gyakoribbá és rémisztőbbé váltak. Bár próbáltak szemet hunyni a hátborzongató történések fölött, a múlt héten egy kamera által rögzített felvétel véget vetett minden kételyüknek – erről a Mirror is beszámolt.

A kamerákat eredetileg a háziállataik megfigyelésére helyezték el, de a visszajátszás során egy megmagyarázhatatlan alakra lettek figyelmesek, amely a szobájukba lépett, hangos zajok kíséretében.

Korábban is tapasztalták, hogy a kisállataik olykor különös viselkedést mutattak: elbújtak vagy kitértek valami vagy valaki elől, akit azonban ők nem láttak. A furcsa jelenségek ismétlődése miatt döntöttek úgy, hogy bekamerázzák a lakást.

Ezt olvastad már?  Túlvilági lény vált láthatóvá a megdöbbent család nappalijában...

Ekkor bukkant fel a felvételen egy, hálóingbe öltözött szellem alakja, amit Joey a Parajelenségek című horrorfilm egyik legijesztőbb jelenetéhez hasonlított. A házaspár utána is járt, kik laktak előttük az ingatlanban, és felfedezték, hogy a házban egy korábbi bérlő halt meg, akit annak idején hálóingben szállítottak el a mentők.

A 45 éves Amy annyira megdöbbent a látottakon, hogy azóta sem hajlandó beszélni az esetről. Joey pedig úgy véli, hogy amit rögzítettek, az “túlvilági bizonyíték”, és a felvételt a „szellemvideók Szent Gráljaként” emlegeti, mondván, hogy lehetetlen hamisítani.